Regisztráció

ÍGY VÁLUNK KERÜLETBŐL, OTTHONNÁ – BUDAFOK KÖZÖSSÉGÉÉRT, A KÖZÖSSÉG EREJÉVEL

Kihirdették a második részvételi költségvetés győztes pályázatait

Április 14-én lezárult Budafok-Tétény immáron másodjára meghirdetett Közösségre Kapcsolva // Részvételi Költségvetés projektje, melyben rendkívül aktívan vettek részt a kerület lakói. Közel 200 ötlet került beküldésre, ezek közül egy szavazási fordulóban, mintegy 7780 voksot leadva választotta ki a kerület lakossága a győztes javaslatokat.  Ezek közül választott a lakosság, hogy kerületrészenként melyik projektek kapják meg a rendelkezésre álló összesen 348 millió forintot és valósulhassanak meg.

A Részvételi költségvetés célja az volt, hogy a lakosságot bevonva, velük együtt gondolkodva, olyan ötletek kerüljenek megvalósításra, melyek reflektálnak a helyiek igényeire, javítják épített környezetünk minőségét, valamint megoldást kínálnak régóta megfogalmazott elvárásokra is.

„Közösségünket az is erősíti, hogy a fontos döntésekben mindenki részt vehet. Ez az, amitől mindenki igazi budafok-tétényinek érezheti magát. Erre kiváló példa – és most már kétszeres bizonyítéka – a Részvételi költségvetés intézménye. Az idei évben győztes projektek – az Önkormányzat segítségével – hozzátesznek a kerületi élethez, mindennapjaihoz” – mondta el a kezdeményezéssel kapcsolatban Szepesfalvy Anna, Budafok-Tétény alpolgármestere.

A közel 8000 szavazat, három kerületrész között oszlott meg. A szavazás alkalmával mindenki 5 szavazatot adhatott le, hármat a saját lakóhely szerinti kerületrészhez tartozó, kettőt a további két kerületrész valamelyikében meghirdetett projektre.

Budafokon:           
3408 darab szavazat
4 darab nyertes projekt
123 millió forint értékben

Budatétényben:    
1995 darab szavazat
8 darab nyertes projekt
88,5 millió forint értékben

Nagytétény – Baross-Gábor Telepen:
2377 darab szavazat
4 darab nyertes projekt
111 millió forint értékben

Az idei kiírás nyerteseivel az Önkormányzat a napokban felveszi a kapcsolatot, hogy elindulhasson a beadott projektek megvalósítása.

A pályázat sikereit látva a kerület vezetése továbbra is elkötelezett abban, hogy jövőre is folytassa a projektet.

Ne maradjon le az újdonságokról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További híreink:

Kezdődik a Kolonics György Általános Iskola előtti játszótér felújítása

A tervek szerint 2024. szeptember 19-én kezdik a sportiskola előtti játszótér megújításának kivitelezését, a Részvételi Költségvetés keretében.

Elkészültek az iskolai kerékpártárolók

Biciklivel az iskolába! - Kilenc kerületi iskolában épült biciklitároló a Részvételi Költségvetés nyertes projektjeként.