Regisztráció

Kerületrészek helyett tematikus kategóriák a Részvételi Költségvetésben

A Részvételi Költségvetéshez beérkező javaslatokat eddig helyszínek alapján osztották el, vagyis Budafoknak, Budatéténynek és Nagytétény – Baross Gábor-telepnek is 100-100-100 millió forintos keretösszeg állt rendelkezésre, melyet az adott kerületrészbe tervezett ötletekre fordíthattak.

A harmadik Részvételi Költségvetés nyertes projektjeinek kihirdetése után elégedettségmérő kérdőíven adhattak visszajeltést a kerületi lakosok. A válaszok alapján az önkormányzat a napokban egy újabb kérdőív segítségével mérte fel a lakosság igényét, hogy a kerületrészek szerinti felosztás helyett egy másik módszerrel, a tematikus kategóriák rendszerével bonyolítsa-e le a Részvételi Költségvetés következő, negyedik kiírását.

A hétfőn lezárult felmérés eredményéből egyértelműen kiderült, a kerületi lakosok nagy része az új, tematikus kategóriák bevezetését támogatja. Az önkormányzat eleget téve az igényeknek – az új verzió szerint – az ötleteket a földrajzi felosztás helyett az alábbi három kategóriába sorolja majd: „Fenntartható Budafok-Tétény”, „Élhető Budafok-Tétény” és „Otthonunk Budafok-Tétény”.

Ne maradjon le az újdonságokról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További híreink:

OKLEVELET KAPTAK AZ ÖTLETGAZDÁK

Szeptember 3-án, a Borfesztiválon adta át Szepesfalvy Anna alpolgármester az emléklapokat azok számára, akik a Részvételi Költségvetés negyedik fordulójában győztes ötletet nyújtottak be.

Már látogatható a vizes játszótér

Próbaüzemmódban megnyitott Rózsakert új játszótere.