OKLEVELET KAPTAK AZ ÖTLETGAZDÁK

Szeptember 3-án, a Borfesztiválon adta át Szepesfalvy Anna alpolgármester az emléklapokat azok számára, akik a Részvételi Költségvetés negyedik fordulójában győztes ötletet nyújtottak be.

Hagyománnyá vált, hogy a nyertes ötletek gazdáit az önkormányzat oklevéllel jutalmazza, ezzel is elismerve a projekt fontosságát. Idén a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál harmadik napján a 18 nyertesből 8 ötlet megálmodója kapta kézhez az okleveleket. Akik nem tudtak részt venni az átadón, azok postán kapják meg az emléklapokat.

A Részvételi Költségvetés győztes javaslatai mindig az önkormányzat és a projektgazdák közös gondolkodásában jönnek létre. A Polgármesteri Hivatalon belül már lezajlott az első szakirodai egyeztetés, amely a projektek megvalósítását készíti elő. Az önkormányzat hamarosan felveszi a kapcsolatot az ötletgazdákkal, hogy már a tervezés fázisába is bevonja őket.

Ne maradjon le az újdonságokról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További híreink:

Lezárult a Részvételi Költségvetés idei ötletbeadási szakasza!

A Budafok-Tétény Önkormányzata által immár hatodik alkalommal elindított kezdeményezés első, vagyis az ötletek benyújtását lehetővé tevő szakasza június 25-én, délben lezárult. A töretlen népszerűségnek örvendő program keretében kiemelkedően nagy számban, 197 ötletet nyújtottak be a kerületiek.

Elkészült a gyalogátkelő Budatétényben

Megvalósult a Részvételi Költségvetés egyik nyertes projektje a Jókai Mór és a Kistétény utca kereszteződésében, a sportpálya bejáratánál.