Új járda a Tordai út alján, a Gerinc utcánál

Újabb projekt készült el a Részvételi Költségvetés keretében.

Az ötlet a Közösségre Kapcsolva/Részvételi Költségvetés 2024-es évadának egyik győztes projektje, a lakosság döntése alapján valósult meg.

A munkálatok során:

  • kiépítettük az új járdaburkolatot a Tordai úton az Ady Endre út – Gerinc utca között,
  • a járdaburkolat és az ingatlanhatárok közötti zöldterületen a szintkülönbségek áthidalására támfalakat építettünk ki,
  • valamint, ahol a közmű helyzet lehetővé tette fákat ültettünk a területen.

Ne maradjon le az újdonságokról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További híreink:

Lezárult a Részvételi Költségvetés idei ötletbeadási szakasza!

A Budafok-Tétény Önkormányzata által immár hatodik alkalommal elindított kezdeményezés első, vagyis az ötletek benyújtását lehetővé tevő szakasza június 25-én, délben lezárult. A töretlen népszerűségnek örvendő program keretében kiemelkedően nagy számban, 197 ötletet nyújtottak be a kerületiek.

Elkészült a gyalogátkelő Budatétényben

Megvalósult a Részvételi Költségvetés egyik nyertes projektje a Jókai Mór és a Kistétény utca kereszteződésében, a sportpálya bejáratánál.