A szavazási időszaknak hamarosan vége!

Május 30-ig regisztrálhatnak azok, akik szeretnének szavazni a Részvételi Költségvetés projektötleteire. 2022. június 2-ig voksolhatunk azon javaslatok mellett, amelyek megvalósulását szívesen látnánk a kerületben.

A Részvételi Költségvetés harmadik forduló során összesen 116 ötletet nyújtottak be a kerületiek. Az önkormányzat felelős szakirodái ezeket megvizsgálták, a közel azonos projektjavaslatokat pedig a pályázók beleegyezésével összevonták. A budafok-tétényi lakosok így 57 pályázat közül választhatják ki azokat, amelyek megvalósulását szeretnék támogatni.

Idén újdonság, hogy a kerületrészekhez csoportosított projektek mellett, egész kerületet érintő javaslatokra is leadhatjuk voksunkat. Minden regisztráló három + három szavazattal rendelkezik. A résztvevők akár mind a hat szavazatot felhasználhatják a saját kerületrészük javaslataira, de akár meg is oszthatják azokat: hármat a saját kerületrészükben; hármat pedig vagy a másik két kerületrészben, vagy az egész kerületet érintő ötlet(ek)re adhatnak le, vagy akár vegyesen is voksolhatnak a felsoroltakra.

A szavazás tisztaságának megőrzése érdekében a regisztrációk jóváhagyási folyamata meghosszabbodott, a kerületi lakosoknak 2022. május 30-ig van lehetőségük regisztrálni a weboldalon, voksaikat pedig 2022. június 2-ig várjuk, így az utolsó pillanatban regisztrálók is élhetnek szavazati jogukkal.

Szavazzon Ön is kedvenc ötleteire, melyek megvalósulását szívesen látná a kerületben!

Kérjük, a regisztráció során kért adatokat pontosan adják meg, probléma esetén pedig keressenek minket a kozossegrekapcsolva@bp22.hu mailcímen.

Ne maradjon le az újdonságokról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További híreink:

2026-ban is esővízgyűjtő tartályokat oszt az önkormányzat

A Részvételi Költségvetés révén 2025-ben ismét a budafok-tétényiek dönthettek arról, hogy a szavazásra bocsátott projektötletek közül melyeket támogatják, így került a nyertesek közé az „Esővízgyűjtő edények biztosítása a lakosság részére – újra” című javaslat is. Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata tehát ismét esővízgyűjtő tartályokat biztosít lakossági használatra, térítésmentesen, de korlátozott darabszámban.

Újabb projektek valósulhatnak meg a Bonn parkban

Budafok-Tétény Önkormányzatának beruházásaként a Részvételi Költségvetés győztes ötletei közül kettő is a hajdani Elágazás parkban jön létre.