OKLEVELET KAPTAK AZ ÖTLETGAZDÁK

Szeptember 3-án, a Borfesztiválon adta át Szepesfalvy Anna alpolgármester az emléklapokat azok számára, akik a Részvételi Költségvetés negyedik fordulójában győztes ötletet nyújtottak be.

Hagyománnyá vált, hogy a nyertes ötletek gazdáit az önkormányzat oklevéllel jutalmazza, ezzel is elismerve a projekt fontosságát. Idén a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál harmadik napján a 18 nyertesből 8 ötlet megálmodója kapta kézhez az okleveleket. Akik nem tudtak részt venni az átadón, azok postán kapják meg az emléklapokat.

A Részvételi Költségvetés győztes javaslatai mindig az önkormányzat és a projektgazdák közös gondolkodásában jönnek létre. A Polgármesteri Hivatalon belül már lezajlott az első szakirodai egyeztetés, amely a projektek megvalósítását készíti elő. Az önkormányzat hamarosan felveszi a kapcsolatot az ötletgazdákkal, hogy már a tervezés fázisába is bevonja őket.

Ne maradjon le az újdonságokról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További híreink:

Kreatív ötletek megvalósításához irány a barkácsműhely!

Már július végéig elérhetők a foglalható időpontok a Nagytétényi út 104. szám alatt található közösségi barkácsműhelybe, ahol a jó ötletek létrehozásához szakértő segítséget és szerszámokat is biztosítanak.

Új parkoló készül a Rózsavölgyi Közösségi Háznál

A parkolót a Részvételi Költségvetés keretében újítja fel Budafok-Tétény Önkormányzata.